2015 1. nap útleírás: Gönc-Hollóháza, lejárók: Bozó és Balázs

Katolikus ifjúsági zarándoklat

2015 1. nap útleírás: Gönc-Hollóháza, lejárók: Bozó és Balázs

Gönc-Hollóháza (20 km)

Indulás Göncről a Huszita ház elől, ahol buszok számára is alkalmas megállóhely van. Fél óra nyílt terep után be az erdőbe. A földcsókhoz itt állnék meg, mert az eredetileg tervezett kolostorromnál túl kevés a hely, egyébként is elhanyagolt a környéke. Egy óra a romokig, ahol egy információs tábla is van a Szent Erzsébet útról. (Ezt fel lehetne használni, ha a témánkhoz is passzol Szent Erzsébet.) Egy kisebb nyereg megmászása után leereszkedés Telkibányára. Kiscsoportnak helyet a múzeum udvarán néztünk. Domboldal, több árnyékkal. (Talán 2007-ben is itt állt meg a csapat…) A falu után kb. egy óra a nyílt terepen, kisebb része aszfalton. Utána hosszú, árnyékos, jól kijelölt, de enyhén és folyamatosan emelkedő út két órán keresztül, végül kb. 30 perces ereszkedés Hollóházára. A tiszta menetidő 130 emberrel számolva délelőtt két óra, délután két és fél óra. A jelzőtáblák alapján 18 km a táv, de a településeken való téblábolást is ide számítva én 20 km-t kommunikálnék az első napra.