2016 2. nap útleírás: Nagyvázsony-Városlőd, lejárók: Agapé and Bálint

Katolikus ifjúsági zarándoklat

2016 2. nap útleírás: Nagyvázsony-Városlőd, lejárók: Agapé and Bálint

Nagyvázsonyból az általános iskolai szállásunkról indulva egy 5 perces sétával érhetjük el a város szélén lévő Szent Mihály kolostorromot, ahol a reggeli indítást lehetne tartani. A rom nagyon szép, benne körülötte mellette simán elférünk, van hely.

Innen indítjuk a napunkat a kék jelzést követve, amelyet nagyjából egész nap egy két kitéréssel fűszerezve követni fogunk. A városon belül még elmegyünk a vár mellett is majd a város szélén lévő országutat elérve áttérünk a kék kereszt jelzésre (BÚátkelés!! 🙂 ), hogy az országút melletti sétálást elkerüljük. Innen körülbelül hat-hét kilométeren keresztül egy nagy réten fogjuk követni a kék keresztet majd visszakeveredünk a kék jelzésre és beérünk az erdőbe. Ez a szakasz végig nagyon napos, sok a légy meg bögöly meg ilyenek, de a túra további részében is lesz sok nap sok árnyékkal váltakozva (kb 50-50%-ban) 

Az árnyékosabb részre érés után körülbelül egy órával kezdődik a túra legnagyobb emelkedője, mivel megmásszuk a Kab-hegyet amely 599 m magas. A tetején van egy kis kilátó ahol érdemes körbenézni mivel gyönyörű a kilátás, de mivel árnyék kevesebb van, ezért a gyors kilátásnézés után még lesétálunk kb 5 percet a hegyről egy árnyékosabb helyre ahol a BÚtápos kocsival találkozhatunk ebédre, illetve akár kiscsoportra is. (a kocsi végig aszfaltúton fel tud jönni a tévétoronyig ahol tudunk vele találkozni). Idáig a túra az indulástól számítva 3 óra séta volt, ebben volt néhány plusz km jó útvonal keresés szóval kb 3 és fél óra alatt szerintem a nagy csapat is meg tudja tenni.

Ebéd után egy kis aszfalt következik a tűző napon (kb 1 óra hosszan) majd pedig egy kb 500 m hosszú csalános rész. Itt előre lehetne küldeni egy-két lelkes fiatalt botokkal hadonászva csalánt irtani és akkor nem lesz gáz, annyira nem para. A csalán után nem sokkal leérünk Úrkútra ahol sajnos a nevével ellentétben működő kutat nem találtunk (mint ahogy az egész távon sem) viszont a BÚtáppal lehetne találkozni, hogy kapjunk vizet tőle mert izzasztó a nap. Kab-hegytől Úrkútig nekünk másfél óra séta volt.

Úrkúttól kisétálunk a kéken majd áttérünk a tanösvény jelzésére, ami egy szép széles és nagyrészt árnyékos úton vezet, majd Úrkúttól egy óra sétányira elérünk a mise helyéhez egy jó kis árnyékos placcra. Majd ha mise után (is) akarnánk kiscsoportozni arra is alkalmas a hely. 

A mise helyszínétől továbbra is a tanösvényt követve ismét másfél óra sétával érjük el a Sobri Jóska kalandparkot, ahol se időnk se pénzünk nem lesz arra hogy megfürödjünk a tóban (1000Ft / fő a belépő bár biztos lehet alkudni ennyi emberre 😀 ) úgyhogy akár mehetünk is tovább és egy fél órás aszfalton sétálás alatt érünk be Városlőd központjába ahol az általános iskola lesz a szállásunk. (ez uccsó fél óra is aszfalt, de kocsik szinte egyáltalán nem voltak vasárnap délután. nem tudom milyen lesz a helyzet hétfőn)

Ezek az idők természetesen valószínűleg erősen felszorzódnak a nagy csapat tehetetlensége miatt, de így mi összesen 7 órát töltöttünk gyaloglással, amiben minden van, nap, aszfalt, aljnövényzet, csalán meg miegymás.

Mindenképpen jó nap lesz 🙂

Bálint