2017 lejárás 5. nap Csíkszentdomokos – Csíkdánfalva, lejárók: Katus – Luki – Márton

Katolikus ifjúsági zarándoklat

2017 lejárás 5. nap Csíkszentdomokos – Csíkdánfalva, lejárók: Katus – Luki – Márton

Csíkszentdomokos – Csíkdánfalva
Összefoglalás:
Táv: 15 km
Idő: nekünk 5h, BÚval 6h
Ebéd/kiscsopi: Csíkkarcfalva, Nagyboldogasszony templom
Terep: zárt cipő a sok dzsindzsa miatt.
Fény/árnyék: Végig napon! Naptej fejfedő kötelező!
Csíkszentdomokost elhagyva és néhány „óvakodást igénylő falualji lakót” kikerülve, viszonylag meredek, de szerencsére rövid kaptatóval kezdjük a napot, amely egyben a falu kálváriája is. A dombtetőről már zömmel csak lefelé ereszkedünk napközben. Először egy óriási kőbánya mellett haladunk el, majd füves legelőkön terelget minket az Úr egy Árpád kori templomromhoz, a Csonkatoronyhoz, illetve azt követően az onnan már látható Szent Anna kápolnához, ahol némi árnyékot is találunk. Következő állomásunk Csíkkarcfalva, mely méltán híres a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt erődtemplomáról. Az erődfalon belülre nem tudtunk bemenni, le kell szervezni a helyiekkel, hogy a BÚval majd meg tudjuk nézni a templomot! Innen turistaúton, valamint mezőgazdasági területeken haladunk át egészen Csíkdánfalváig, ahol már vár minket a szállásunk és a meleg vacsora.

Achtung! Achtung! Utunk során mindvégig tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a Barátok Útjára, így hát az ipari mennyiségű 50 faktoros naptej, fejkendő/kalap, és a megfelelő hidratáltságot biztosító vízjelentik a túlélés egyetlen esélyét a tikkadó zarándoknak. A falukban nem működnek a kutak, így utánpótlásra a BÚtáptól kell számítanunk. Lábbeliként kizárólag zárt cipő, lehetőség szerint bakancs javasolt a derékig érő gaz és az abban tanyázó élővilág kívül tartása végett. Ugyanezen oknál fogva legalább térdig érő nadrág a legpraktikusabb.

Képek alapján jobb kiscsopi helyszínnek tűnik a Madicsa fürdő, mint a templom a temetővel.

//termalfurdo.cafeblog.hu/2017/06/17/madicsa-furdo-letezik-is-meg-nem-is/

Esetleg ha valamelyik kocsi előtte ki tudna menni oda és véleményezni, akkor szervezhetnénk oda a kiscsopit. Bocsánat hogy nem néztük meg mi, meg kellett volna.

Képek erről a napról