Barátok Útja katolikus ifjúsági zarándoklat

Az utóbbi években reneszánszukat élik a zarándoklatok. A Caminot végig járni szinte divattá vált, de ha szűkebb hazánkat nézzük a Mária Út, a Gyöngyök útja, a Magyar Zarándokút szintén az elmúlt években épült ki, és évről-évre egyre több embert vonz. A hazai zarándoklatok között van azonban egy, amely némiképp különcnek tekinthető, és biztosan megelőzte a „zarándoklat boomot”. Ez a Barátok Útja, amely fizikailag nem egy út, hanem egy közösség, amely immár 23 éve úton van. Az úton lévők barátkoznak Istennel és egymással, közben pedig szépen lassan bejárják az egész Kárpát-medencét.

A Barátok Útja – vagy ahogy a résztvevők között elterjedt: BÚ – egy mára már komoly múlttal rendelkező ifjúsági zarándoklat. Első alkalommal 1996-ban került megrendezésre, amikor is négy iskolafenntartó szerzetesrend (bencés, piarista, iskolanővérek, angolkisasszonyok) szerzetes és világi tanárai elhatározták, hogy II. János Pál pápa pannonhalmi látogatására gyalogos zarándoklatot szerveznek diákjaik számára Tihanytól Pannonhalmáig. A zarándoklatnak a Barátok Útja nevet adták – ezt az elnevezést a turistatérképek is őrzik, hiszen ezen az úton jártak egymáshoz a bakonybéli bencés és a porvai pálos monostor szerzetesei (más szóval: a barátok). A zarándoklat annyira jól sikerült, hogy a szervezők jónak látták a további években is megszervezni ugyanezzel a névvel.

Mi is tehát a Barátok Útja? Egy zarándoklat középiskolás diákok számára. Nem minden évben ugyanazon az úton járunk, viszont a nevét viszi tovább, hiszen a zarándoklat küldetése a barátság. Minden évben más útvonalon, más témával, gyalogosan együtt zarándokolva. Barátság egymással, fiatal a fiatallal; barátság saját magunkkal, ismerkedve határainkkal, legbelső valónkkal; és barátság Istennel, úgy, ahogyan vagyunk: általa megalkotva és előtte állva, vele járva utunkon.

Minden évben más tájon – ez is a barátkozás lényege. Az elmúlt évek alatt bejártuk Magyarország és a történelmi Magyarország területeit. Idegen emberekkel ismerkedtünk, nyitott szívükre bíztuk magunkat és vándorként nyertünk otthonukban, közösségeikben befogadást és meleg ételt. Kultúrákat, szokásokat ismertünk meg, és ami a legtöbb: megtapasztaltuk, hogy létezik a bizalom és nyitott szív mentén létrejövő találkozás, amely barátságokat szül. Mindez a teremtő és éltető Isten nélkül nem jöhetett volna létre.

A Barátok Útja egy élő és éltető valóság. Intenzív dinamizmusával titokzatos módon élteti és működteti a szervezők és résztvevők – számos házasság és szoros, életre szóló barátság született az évről-évre együtt zarándoklásból, és számosan vannak egyetemistáink is, akik érettségi után sem hagyták el az utat együtt járó közösséget.

Közös bennünk – szervezőkben és résztvevőkben – a vágy, hogy Istent akarjuk megtalálni. Azt az életet keressük, amelyre mindannyian meg vagyunk hívva. És küldöttnek érezzük magunkat zarándoklatunkkal, hiszen utunk nem csak a vendégszeretet felhasználása egy-egy nyári projekt erejéig, hanem azzal a küldetéssel bír, hogy közösségünkkel és személyes létünkkel hírül vigyük minden évben a Kárpát-medence különböző részeire, hogy Jézus Krisztus él, meghív, életet ad és számít rád! Ebben az életerős hírben testvérek vagyunk mindannyian, akik élünk e teremtett világon: egymásra bízott, egymásnak egymással megajándékozott testvérei vagyunk.

Utunk nevében szerepel, hogy „katolikus” – de nem kizáró, hanem az egyetemességet hangsúlyozó értelemben. Sok protestáns zarándoktársunk van, és jönnek velünk jó néhányan, akik egészen egyszerűen istenkeresők. Szóval, ha életed középpontját keresed, ha ezt egy támogató közösségben akarod tenni, ha hajlandó vagy napi 15-20 kilométert ezért csoportban gyalogolni, ha nyitott vagy a melletted zarándoklóra és az út fáradalmai által adott üzenetekre, és ráadásul mindebből nem zárod ki az általad eddig talán ismeretlen Istent, akkor jöjj velünk!