BÚ 2011 lejárások – utolsó szakasz – vezetők: Katjenka és Janó
Sziasztok!
Egy kis élménybeszámolóval szolgálunk 🙂
Katával az utolsó napi Lókút – Veszprém szakaszt jártuk le. Tavaly sokat bajlódtunk azzal, hogy megtaláljuk a térképen jelölt utat. Ezzel idén nem sokat bajlódtunk, mert az előttünk álló hegy túl oldalán lévő katonai gyakorlati/lőtér miatt a térkép ezen részét teljesen eltorzították, így nem maradt más a kereszteződéseknél, mint próbálkozni és próbálkozni 🙂
Lókútról fél tizenkettő körül indultunk még bízván az általunk elképzelt útvonalban, de az első dombra felérve láttuk, hogy eljött az ideje az újratervezésnek. Az út amit követtünk letért a helyes irányról, ezért az előttünk álló hegyek középső csúcsát megcélozva elindultunk toronyiránt. Átvágtunk egy kisebb bozótoson és egy mezőn, míg elértük egyet a számtalan földútból, amik keresztül szelik a dombokat. Másfél óra alatt eljutottunk a hegy lábához, de az út nem volt nehéz (viszont árnyék nem sok akad) csak sok időt kellett töltenünk a helyes út megtalálásával. Itt átmentünk egy sorompón (nyitva volt), volt egy behajtani tilos tábla, meg kerítés is.
A hegyre feljutni már sokkal bajosabb volt. Jelölt ösvény nincs, de sok fakitermelő ösvény vezet felfelé. Ezek biztatóan hívogattak minket, mert látszott, hogy sokat járnak rajta és az irányuk is jó, de végül mind egy letarolt tisztásban értek véget. Talán még mindig ezeket az utakon járnánk le-föl, ha nem jön arra egy fiatal pár, akik tudták, hogy hol lehet feljutni a gerincen végigfutó piros jelhez. Így egy erősebb kaptató után elértük a várva várt piros ösvényt, majd azon továbbhaladva rátaláltunk a piros háromszögre is, ami elviekben egyenesen a völgybe vezet. Követtük a jelet ameddig tudtuk, de a piros kereszttel ami a következő irány lett volna nem találkoztunk. Sajnos a hegy déli oldalát a favágók szinte teljesen letarolták, árnyékra itt sem számíthatunk. Végül a piros háromszög is eltűnt, de jelöletlen utakon a jónak vélt irányt tartva mentünk tovább.
A hegy lábánál először egy cserjésen át vezet az út, ahol számtalan számozott vadászles található. A cserjés határán ér véget a „behajtani tilos övezet” (nyitott sorompó volt itt is). Innen el lehet jutni egészen Veszprémig egy mezei földúton. A mezőn elszórtan mesterséges buckákat alakítottak ki, ezek oldalában gyakran kis beton állás is található. Ez egy kifejezetten hosszú szakasz, ahol szintén nincs semmi árnyék (sikerült is leégni:) Veszprém határában egy juhász segítségével sikerült utat találnunk. Jutason át nótázva (hosszú pipaszár, 6:3, vadászok kara:) vonultunk be a célba. A városban még a hamis kresz táblák sem állták utunkat, könnyen elértük a koleszt.
Harta érkeztünk meg, tehát körülbelül hat óra alatt teljesítettük a távot, de sok időt töltöttünk az útkereséssel és a hegy északi oldalára többször felmásztunk. Az út összességében nem nehéz, az elején kicsit dimbes-dombos, van benne egy kaptató felfelé és egy erős lefelé is, de ezek nem hosszúak. Nagy fakitermelés (erdőirtás…) folyik, remélem azért hagynak fákat, mert árnyék így se sok akad. A hegyi út nagyon szép volt, medvehagyma virágzott mindenhol. Az erdőben éreztük, hogy vér-anyavaddisznók (vagy anya-vérvaddisznók? 🙂 követnek minket, láttunk két őzikét és vagy száz birkát 🙂
Kata, Jano