2. nap, Kata, Janó és a mézes ánizsos szájzsibbasztó története:
Sziasztok!
Nohát, akkor zárom a sort…
Németh Janóval a Szomolya-Eger- Egerszalók szakaszt jártuk le. Sajna csak délben tudtuk elkezdeni, mert még mindenki mást kiraktunk az saját startjánál, és még beugrottunk Janóék mátrai nyaralójába egy túrabakancsért és egy kis lélekmelegítőért (elképesztően finom pálinkájuk van), és mindkettő igen hasznosnak bizonyult a nap folyamán, mert mi is szétáztunk, ahogy kell.
Szomolyáról klassz egyértelműen jelzett turistaút vezet egy gyönyörű vidéken át Egerbe. Annyi a trükk, hogy egy szakaszon a Mária Út eltért a sárga jelzéstől, aztán kb 2 km-nyi szőlőföldek közötti kavirnyálás után visszatér a sárgára. A második poén, ami aztán a nap fő poénjává avanzsált elő, hogy közvetlenül Eger városa előtt a Mária Út végleg különválik a sárga jelzéstől. A térképünk szerint. De nem! Valószínüleg újrafestették a sárga jelzést, mert a térkép szerint annak egyenesen a pályaudvarra kellett volna vezetnie, ehhez képest Szépasszony-vö lgyig nem tudtuk lerázni…
A mi útunk kacskaringósan bevezet a városba, érintve a minaretet, a Skála áruházat, és természetesen a bazilikát.
Ahogy megjött a jégeső, és kezdett alkonyodni, már csak kb 6 kilóméterünk volt hátra, de azzal szépen sikerült kitöltenünk kb 3 órát. A gond az volt, hogy most már tényleg ott akartuk hagyni a sárga jelzést, mert semmi keresnivalója nem volt ott, és elindultunk (a térképünk alapján) egy vele kb párhozamos úton, ami magánterületek kapuihoz vezetett. Úgyhogy visszamentünk, és egy pincészet vezetőjétől kértük a segitségét, aki nem túl magabiztosan ugyan, de mutatott egy irányt. Nekünk tetszett, mert teljesen BÚ-s volt, lehett a sárban dagonyázni, meg minden 🙂 Erre kiértünk a főútra, valahol egész máshol, mint ahol kellett volna. Szóval a főúton visszasétáltunk (mégis csak könnyebb volt az aszfalton haladni, mint a mocsárban) és újrakezdük.
Nem volt jobb ötletünk, adtunk egy esély a sárgával jelölt útnak (igen, én közben Óz, a nagy varázsló egy betétdalát dúdoltam). Persze semmi, az ösvény egyszercsak megszűnt.
Most már tényleg meg voltunk lőve. Akárhogy szugeráltuk a térképet, ott kellett lennie a Mária Útnak, ahol azok a kocsibehajtók voltak. Szóval visszamentünk, és megnéztük. És tényleg ott volt egy mindenfélével benőtt lépcsősor felfelé, ami néhány perc után egy frankó kis erdei-szerű ösvénybe meg át.
Ahogy ezzel megvoltunk, a hátralévő pár kilómétert már többnyire a főúton tettük meg, mert a mellette vezető földúton sokkal lassabban haladtunk volna, és este 8kor már tényleg szivesen befejezük volna. Bár közben a kis diós-ánizsos-mé zes pálinkánk jócskán fogyott, úgyhogy Janó elkezde mondogatni, hogy teljesen száraznak érzi a szemmel láthatóan csuromvíz nadrágját, és a végén Besenyő Pista bácsit is idéztük.
De végül persze sikrült beérni Szomolyára, bár nézelődni már nemigen volt energiánk akkor. Bejárásnál majd jobban szemügyre vesszük!
Enniyt a kalandról. A lényeg, hogy ez a nap künnyú lesz (bár én picit izgulni fogok, mert minden ösvény, amit most jól megjegyeztünk sokkal bujább és zöldebb lesz júliusban) Eger előtt és után is találunk ebédnek és kicsoportos csacsogásnak való helyet is, bár az Eger előttiek szebbek.
Ja, és nekünk csak egy őz jutott!
puszik,
Kata