2014 útleírás 1. nap – Csöde-Őriszentpéter túravezetők: Borka és Hakkel Tomi
23,5 km – kb. 8-8,5 óra
Földcsók Csöde határában. (Olivér terve a Szent Márton kápolna romjai voltak, de gyakorlatilag semmi nem maradt a kápolnából, nem ad hangulatot, viszont erdő van és szúnyogok. Mielőtt beérünk az erdőbe, Csödéről kiérve rögtön vannak rétek. Szerintünk ez alkalmasabb hely.)
Ebéd és kiscsoport: Ramocsa határában a temetőnél kb. 3,5-4 órával indulás után.
Mise: Nagyrákos határában, óvodaudvar vagy focipálya. Innen még kb 1 óra út van hátra.
Ez a nap egy szerencsésen megválasztott kezdőszakasz. Valamiféle bevezető a BÚ feelingbe, egyfajta beavatás: nem is túl kemény, de lesz benne minden, amit a Barátok Útja elszánt zarándokainak tudnia kell. Hogy minden beleférjen, a hossza is jelentős; a Google Earth szerint 23,4 km-t megyünk, amit el is tudok hinni, mert rendesen tepertünk, és elég sokáig tartott.
Az első szakaszon, Csödétől Szattáig, egy igen kellemes erdei úton haladunk. Madárcsicsergés, árnyék, könnyen járható földút fogadott minket, és egészen elkényeztetve éreztük magunkat, pláne, hogy még a szúnyogok is aludtak. Földcsóknak 200 m után találtunk helyet egy pici tisztáson rögtön a falu mellett. Innentől az út elkezd öregesen emelkedni, hogy 2,5 km után felérjen egy — domb tetejére. Mellesleg a dombtetőn lett gyanús, hogy a Szent Márton kápolnát is meg kellett volna találnunk, úgyhogy visszafordultunk, és hamarosan meg is találtuk pár száz méterre a kápolnát – illetve ami maradt belőle. Lehet, hogy csak nekünk voltak túl nagy elvárásaink, de mi egy kissé elszontyolodtunk, amikor rájöttünk, hogy a kis, négyzet alakra emlékeztető földkupac illetve a kidőlt, fának támasztott tábla jelzi a híres kápolna helyét, és még egy kavics se tanúskodik falak helyéről. Itt talán nem érdemes megállnunk… A jelzés, amin ebédig haladunk, néha kissé trükközik, de sasszemeinknek hála J mindig megtaláltuk a következőt, úgyhogy a néha meglepő kanyarok, útra dőlt fák, fura kerítések nem okoztak gondot (remélhetőleg nem is fognak). Egyetlen „érdekes” de nem kikerülhető pont egy kis patakon való átkelés egy két vad-kerítés közti kb 1 méteres folyosón haladva. Kikerülni nem lehet, ha nincs benne víz oké, ha van, akkor is meg lehet (kell) oldani. Szattát 9 km és 2,5-3 óra után érjük el, és itt búcsút is mondunk az erdei ösvénynek is, mert –csak, hogy szokjuk– innentől majd kapjuk a napot ezerrel (legalábbis az út menti bokrok, elszórt fák inkább csak nosztalgiához elegendő árnyékot nyújtanak). Innentől azonban már „csak” 3,5 km Ramocsa, aminek a határában találtunk ebédhelyet a temetőnél (nincs sok fa, ezért majd szét kell szóródni kiscsoportonként), ahol kékkút (vízvevő hely) növeli komfortérzetünket. Az ebédhelyre Csödétől kb. 3,5-4 óra alatt odaérhetünk (12 km); itt érdemes lesz kiscsoportozni is.
Az ebédtől és a pihenőtől ezután tovább indultunk, a kiadós étkezést a Kerkáskápolnába vezető bő másfél km-es be… –akarom mondani– aszfaltút fogja helyre rázni. A két település nagyjából összeér, szinte csak a megyehatár tábla választja el őket. Aztán Kerkáskápolnán – egy nagyon érdekes kert mellett jobbra fordulva – bekalibráljuk magukat úgy nagyjából északi irányba, és úgy begyakoroljuk, hogy aztán majd álmunkban is északnak fogunk tartani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 4,5 km-t (kb. másfél óra) szó szerint nyíl egyenesen haladunk egészen Nagyrákosig kezdetben bokorsorral, később erdővel szegélyezve. Mi ugyan itt is végig napon voltunk (dél és 2 között), de valószínűleg 150-en menve majd később érünk ide, így a fák árnyékot adhatnak. Volt két lankás domb is, amire fölfele bandukolva kiválóan lehet fogadásokat kötni, hogy felérve vajon mit látunk majd (oldalra a fáktól nem látunk, de előre ugye kilométerekig). Kiérve az erdőből megpillantjuk Nagyrákos határát. Innen szerencsére egy kicsit izgalmasabb az út; egy ideig aszfaltúton megyünk a faluban (egy jól kiérdemelt lejtőt is kapunk, ahonnan elég szép kilátás nyílik), elmegyünk egy monumentális beton vasúti völgyhíd alatt is (mellesleg: ez az ország leghosszabb (1400 m) vasúti völgyhídja), majd az aszfaltút is kikopik a lábunk alól Nagyrákos határában. Előtte azonban érdemes megállni, mert a falu végén (valahol ott, ahol a Csárdaszeri út véget ér) van egy focipálya, ahol lehet misét tartani, ha már a nap van annyira alacsonyan, hogy az út másik oldalán a fák elég árnyékot vessenek a pályára. De még jobb erre az ezzel szemben lévő óvoda/általános iskola/sportegyesületi épület/tudom-is-én-micsoda udvarán akár még jobban is meg lehetne tartani, mert ott biztos árnyék lesz, nyírva van a fű, és mégse egy focipálya. Érdemes lenne őket felhívni. Nagyrákos határára (misehely) ebédtől kb. 3,5-4 óra után érkezünk meg (11 km).
Innen már nincs messze Őriszentpéter, kezdetben földúton haladtunk. Aztán még kaptunk egy izgalmas feladatot is: az út hirtelen véget ért, és derékig érő susnyásban találtuk magunkat. Pár rossz út után végül a térkép szerinti irányban elindultunk, és –csodák csodája– találtunk egy jelzést alig valamivel a gaz szintje fölött egy fán. Végül 6-700 m után rátértünk egy aszfaltútra, ami már egyenesen a szállásra vezetett. A gazos mező kaszálónak tűnt, ha szerencsénk van, BÚ előtt lekaszálják, amúgy meg az első 20 ember kicsit szív… (tapossa a füvet). Tájékozódni viszont a fű méretétől függetlenül, jól látható tereptárgyak alapján fogunk, szóval elkeveredési veszély már nem lesz nyáron. Őriszentpéterre beérve még egy kis aszfalt a lezárás.
Összegzésképp: Bár nem mondanám extrémnek a szakaszt, nem kell majd altatni senkit ez után a nap után. Nap ellen meg kell tenni az alapvető óvintézkedéseket, kullancs és szúnyogra is lehet számítani, de az előzőek közül egyik sem vészes. Szandál és rövidgatyával is megoldható, csak akkor nem kell előre menni a susnyás részeknél. Illetve az erdőben van még néhány olyan szakasz, ahol nem sok mindenki járt előttünk, így erdei ösvény vagy földút helyett az avarban megyünk majd. Egyébként Zalalövőből is indulhatunk, de szerintem így is elég hosszú a szakasz.