1. Barátlevél – 2023

Katolikus ifjúsági zarándoklat

1. Barátlevél – 2023

1. Barátlevél – 2023

Kedves 🙂🙂-unk!

Immáron 27. alkalommal készülünk a Barátok Útja Zarándoklatra nagy örömmel, és várjuk, hogy újra találkozhassunk nyáron. Összegyűjtve a BÚjévi kívánságokat, idén az Őrségre és Szlovéniában annak határon túli részére esett a választásunk. Amellett, hogy ez hazánk egyik leggyönyörűbb tája, igen érdekes, ma is élő szeres településszerkezettel, sok szép látnivalót kínál épített örökségünk által is. A bejárások során sok érdekességgel és élettörténettel találkoztunk, ami gazdag témát ad majd a zarándoklat beszélgetéseihez, elmélkedéseihez egyaránt. Itt élt és alkotott Boldog Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa, akinek sokan köszönhették látásukat. Brenner János, Bódy Mária Magdolna, Kovács Ferenc, Csonka Ferenc, Németh Rezső XX. századi vértanúink, akik hitünkért, Krisztusért adták életüket, nagyszerű példát élve elénk. Megtapasztalhattuk a kis településeken élők vendégszeretetét, és irigykedve vettünk részt nyugalmas életükben pár napig. Reméljük, hogy mindezzel a nyáron is találkozhatunk együtt zarándokutunk során!

Hívunk Téged  tehát a Barátok Útja zarándoklatra. Sok érdekes helyet szeretnénk meglátogatni, és barátkozni őrségi, határon túli vendéglátóinkkal. A főbarátok már gőzerővel szervezik utunkat, hogy mindenhol a szokásos komfortban részesülhessünk 🙂. Az előző évekhez hasonlóan idén is szeretettel várjuk felnőtt 🙂🙂ok jelentkezését is!

Július 29-én ismét útra kelünk: mert találkozni szeretnénk egymással, mert valamit közösen akarunk keresni és megélni. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, gyere, és tarts velünk az úton, ami lehet a Te utad is: Téged is sok szeretettel várunk!

Időpont: 2023. július 29. szombat augusztus 6. vasárnap

Tervezett útvonal: Körmend – Szentgotthárd – Őriszentpéter – Kercaszomor – Szlovénia

Jelentkezés: https://baratokutja.hu/bu-jelentkezes

A jelentkezés korai határideje: 2023. május 31.
késői határidő: 2023. június 30.

Idén bevezetünk egy késői jelentkezési lehetőséget: emelt költségen június 30-ig lehet még jelentkezni.

Barátsággal:
   Dr. Sárospataki Bálint, Dr. Fenyvesi Olivér, a Barátok Útja vezetői és a főbarátok

Jelmagyarázat: 🙂🙂 = barát

Kedves 🙂🙂-szülők!

Idén is nagy szeretettel várjuk gyermekeik jelentkezését a Barátok Útja katolikus ifjúsági zarándoklatra, amely 2023. július 29. szombattól augusztus 6. vasárnapig tart. A végleges útvonalat még alakítjuk, ezért az csak májusban fog kiderülni. Amint véglegesítjük, közzétesszük honlapunkon. A zarándoklat pontos részleteiről – mint ahogyan ez már az évek során hagyománnyá vált – a zarándoklat előtt egy következő levélben küldünk tájékoztatást. Várunk mindenkit, aki betöltötte 14. életévét!

Koronavírus:

Szerencsére idén már korlátozások nélkül zarándokolhatunk!

Időpont:

A jelentkezéseket május 31-ig várjuk honlapunkon (https://baratokutja.hu/bu-jelentkezes). Késők számára nyitva hagyjuk a jelentkezést emelt részvételi díjon még június 30-ig, de mindenkit kérünk, hogy minél hamarabb jelentkezzen, mert az segíti a szervezést!

Költségek:

A zarándoklat részvételi díja  a rendes határidőig (május 31-ig) jelentkezettek számára 55.000 Ft/ fő, a késve jelentkezőknek (de nekik is legkésőbb június 30-ig) pedig 60.000 Ft/fő. Egy fő részvételének bekerülési költsége kb. 100.000 Ft, melynek fennmaradó részét pályázati forrásokból biztosítjuk.

Ezen felül eddig mindig tudtunk további támogatást biztosítani rászoruló társaink számára. Sajnos sok diákunk szüleinek okoz komoly anyagi terhet bármilyen nyári programon való részvétel. Nem szeretnénk, ha pusztán ez lenne a részvétel akadálya. Évről-évre vannak családok, ahonnan több gyerek is velünk tartana, nekik szükség esetén mindenképpen szeretnénk segíteni. Kérjük, hogy ha Önök szeretnének részvételi díjkedvezményben részesülni, akkor bizalommal keressék Juhász Katalint a lenti elérhetőségeken, még május 31. előtt! Szeretnénk, ha anyagi okok miatt idén sem kellene senkinek sem otthon maradnia!

A részvételi díj tartalmaz minden költséget a zarándoklat alatt, a napi háromszori étkezést, szállások költségét, orvosi ellátást, csomagszállítást, a zarándoklat pólóját és keresztjét stb. A résztvevőknek nincs szüksége költőpénzre a zarándoklat idején. 

Segítség:

A fentiek értelmében (az eddigi gyakorlathoz hasonlóan) kérjük szépen, hogy ha Önök vagy vállalatuk megteheti, ajánljanak fel a részvételi díjon felül adományt, akár készpénzben vagy egyéb formában a Magyar Piarista Diákszövetség kiemelten közhasznú egyesület számlájára, melynek számlaszáma: CIB Bank 10700024-70492613-51200002. A közleményben tüntessék fel: „Barátok Útja adomány”.

Kérjük a kedves Szülőket, amennyiben szponzorokat tudnak nekünk ajánlani, keressenek bennünket, hiszen minden támogatással nagycsaládos, szegény sorsú, illetve fogyatékkal élő, diákjainkat segítik abban, hogy tartalmasan töltsék el a nyár egy részét. 

A jelentkezés módja:

  • Kérjük, hogy honlapunkon keresztül jelentkezzenek, ezzel nagyban megkönnyítik az adminisztrációt! Amennyiben gyermekük kiskorú (18 év alatti), kérjük, hogy az alábbi szülői hozzájárulást (vagy kézzel írt, azonos szövegűt) a nyáron hozza magával a gyermek!

A befizetés módja:

  • Kérjük, hogy a jelentkezéssel együtt, legkésőbb május 31-ig a jelentkezési díj első részletét, 30.000 Ft-ot fizessék be!
  • A második részletet, 25.000 Ft-ot (illetve a későn jelentkezőktől 30.000 Ft-ot) szintén ugyanerre a számlára kérjük befizetni legkésőbb június 30-ig:
    • Számlaszám: 10700024-70492613-51200002
    • Bank: CIB bank
    • Számlatulajdonos: Magyar Piarista Diákszövetség
    • Közlemény: zarándok neve + Barátok Útja + 1. vagy 2. részlet

Csak azoknak a jelentkezését tekintjük véglegesnek, akik a részvételi díj első felét befizették. A banki befizetések közlemény rovatában feltétlenül tüntessék fel: a zarándok nevét, hogy Barátok Útja és 1. vagy 2. részlet! A befizetési bizonylatot őrizzék meg!

Szeretnénk jelezni, hogy a zarándoklat szervezésével kapcsolatban az elindulást megelőzően is sok költség merül fel. Így a jelentkezési határidőt követően annak teljes összegét sajnos már nem áll módunkban visszafizetni.

A zarándoklattal kapcsolatban felmerülő egyéb kérdéseikkel forduljanak bizalommal a szervezőkhöz a levél alján található elérhetőségeken!

Üdvözlettel:
   Dr. Sárospataki Bálint, Dr. Fenyvesi Olivér, a Barátok Útja vezetői és a főbarátok

Dr. Fenyvesi Olivér
(vezető)
[email protected]
30/945-5590

Dr.Sárospataki Bálint
(vezető)
[email protected]

Juhász Katalin
(pénzügyek)
[email protected]
30/486-1165

Béres Orsolya
(jelentkezések)
[email protected]
30/498-4388

Jelmagyarázat: 🙂🙂 = barát