2017 – Első barátlevél

Katolikus ifjúsági zarándoklat

2017 – Első barátlevél

2017 - Első barátlevél

Kedves Barátunk!

Átlépjük idén a határt. Vagy belül maradunk rajta. Nézőpont kérdése az egész. Az idei Barátok Útján Erdély legtávolibb szegletébe, a Gyimesekbe megyünk, egész pontosan Gyimesbükkre, a történelmi Magyarország legkeletibb határátkelőjéhez, ahol 1000 éven keresztül védték országunk határait. Innen indul zarándokutunk a Gyimeseken keresztül a Csíki-medencén át Csíksomlyóra, a székelyek egyik legfontosabb zarándokhelyére.

Határátlépésre hívunk. Persze, gondolhatod, hogy ez nem nagy dolog, hiszen a vonat egyszerűen átvisz minket a román-magyar határon, de mi ennél többre gondolunk. A zarándoklat célja, hogy megtapasztaljuk saját fizikai és lelki határainkat. Kimozduljunk a kényelmesből és rábízzuk magunkat a helyiek vendégszeretetére, a társaink fizikai és lelki segítség nyújtására, és a Jóistenre, akit, ha figyelmesen szemlélünk észrevehetünk a hegyek ormain, a völgyekben, vendéglátóink kedvességében, és a velünk zarándokló segítő karnyújtásában is.

Barátkozni hívunk. Nem csak Istennel és magaddal fogsz találkozni, hanem még mintegy 150 fiatallal is, akikkel együtt fedezheted fel Erdély csodákkal, zenékkel, mesékkel teli tájait. A Barátok Útján a lelkünk ápolásához a tánc, az éneklés, a játék ugyanúgy hozzátartozik, mint az elcsendesedés.

A Barátok Útja egy ifjúsági katolikus zarándoklat. Ennek mindhárom eleme fontos. Ifjúsági, mert elsősorban 14-18 év közötti középiskolásokat várunk, de ha érettségiztél, akkor se aggódj, mert vannak egyetemista csoportjaink, így nyugodtan velünk tarthatsz, lesznek társaid. Katolikus, mert többségében katolikusok vagyunk, de mindnyájan keresztények és Isten keresők. Ebben a keresésben mindannyian máshol tartunk, pont ezért tudjuk segíteni egymást, feltenni egymásnak a saját kérdéseinket, megbeszélni nehézségeinket, elképzeléseinket, bizonyosságainkat. Ha te is keresed vagy akár már rá is találtál Istenre, tarts velünk, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozol. Zarándoklatra megyünk, mert a lélekben megtett utunk ugyanolyan fontos, mint a fizikailag legyűrt kilométereink.

Gyere velünk, légy bátor, és lépd át határaidat!

Időpont: 2017. augusztus 5-13.
Tervezett útvonal: Gyimesbükk – Gyimesfelsőlok – Csíkszentdomokos – Csíkdánfalva – Csíkszereda – Csíksomlyó

Jelentkezés
Jelentkezni a baratokutja.hu oldalon a jelentkezés fülön tudsz.

A jelentkezés határideje 2017. május 28.

Barátsággal:
Petényiné Fehér Borka és Petényi Mirkó
A Barátok Útja vezetői

 

Kedves Barát-szülők!

Idén is nagy szeretettel várjuk gyermekeik jelentkezését a Barátok Útja katolikus ifjúsági zarándoklatra.
A zarándoklat augusztus 5-étől augusztus 13-áig tart. A végleges útvonalat még alakítjuk, ezért az csak a következő hetekben fog kiderülni. Amint véglegesítjük, közzétesszük honlapunkon.
A zarándoklat pontos részleteiről – mint ahogyan ez már az évek során hagyománnyá vált – a zarándoklat előtt egy következő levélben tájékoztatást küldünk.
Várunk minden 8. osztályt befejező, érdeklődő kisbarátunkat!

A jelentkezéseket május 28-ig várjuk honlapunkon (baratokutja.hu) a jelentkezés fül alatt!

A zarándoklat részvételi díja 35.000 Ft/ fő. A részvételi díj tartalmazza az utazási költséget Budapest és Gyimesbükk között oda-vissza, napi háromszori étkezést, szállások költségét, a zarándoklat pólóját. A résztvevőknek nincs szüksége költőpénzre a zarándoklat idején.

A jelentkezés módja:

  • Kérjük, hogy lehetőség szerint a honlapon keresztül jelentkezzenek, ezzel nagyban megkönnyítik az adminisztrációt. Amennyiben a jelentkezés online formáját választják, és gyermekük kiskorú, kérjük, hogy a lap alján található szülői hozzájárulást (vagy kézzel írt, azonos szövegűt) a nyáron hozza magával.

A befizetés módja:

  • Kérjük, hogy a jelentkezéssel együtt, legkésőbb május 28-ig 20.000.- Ft-ot fizessenek be az OTP Banknál: Számlatulajdonos Magyar Piarista Diákszövetség Számlaszám: 11708001-20504685. A részvételi díj második, fennmaradó részét július 15-ig várjuk.
  • A banki befizetések közlemény rovatában feltétlenül tüntessék fel a gyermek nevét, valamint hogy a Barátok Útjára jelentkezik! Mindkét befizetési bizonylatot őrizzék meg, mert a banki értesítőkből nem mindig állapítható meg egyértelműen a befizető.

Sajnos egyre több diákunknak okoz komoly anyagi gondot bármilyen nyári programon való részvétel. Nem szeretnénk, ha pusztán ez lenne a részvétel akadálya. Tisztában vagyunk vele, hogy vannak családok, ahonnan több gyerek is velünk tartana – nekik szükség esetén mindenképpen szeretnénk segíteni. Egy fő részvételének költsége 35.000.- forint – de ez nem azt jelenti, hogy ettől indokolt esetben ne tudnánk eltérni! Kérjük, hogy ha Önök szeretnének részvételi díj-kedvezményben részesülni, akkor bizalommal keressék Petényiné Fehér Borkát a lenti elérhetőségeken, még a jelentkezési határidő lejárta előtt!

A támogatás felajánlásáról és támogatás kéréséről: A fentiek miatt (az eddigi gyakorlathoz hasonlóan) kérjük szépen, hogy ha Önök vagy vállalatuk megteheti, ajánljanak fel a részvételi díjon felül adományt, akár készpénzben, akár a Magyar Piarista Diákszövetség kiemelten közhasznú egyesület számlájára, melynek számlaszáma: OTP Bank 11708001-20504685. A közleményben tüntessék fel: „Barátok Útja adomány”.
Kérjük a Kedves Szülőket, amennyiben szponzorokat tudnak nekünk ajánlani, keressenek bennünket, hiszen minden támogatásukkal nagycsaládos, szegény sorsú, illetve határon túli diákjainkat segítik abban, hogy tartalmasan töltsék el a nyár egy részét. Szeretnénk, ha anyagi okok miatt senkinek sem kellene otthon maradnia. Szeretnénk jelezni, hogy a zarándoklat szervezésével kapcsolatban az elindulást megelőzően is rendkívül sok költség merül fel. Így a részvételi díj befizetését követően annak teljes összegét sajnos már nem tudjuk visszafizetni. A zarándoklattal kapcsolatban felmerülő egyéb kérdéseikkel forduljanak bizalommal a szervezőkhöz a levél alján található elérhetőségeken!

Üdvözlettel,

Petényiné Fehér Borka és Petényi Mirkó
A Barátok Útja vezetői