BÚ25 programja

Katolikus ifjúsági zarándoklat

BÚ25 programja

BÚ25 programja

Március 12. szombat

9:00Indulás a kirándulás helyszínére a Piarista Gimnáziumból 1052 Budapest, Piarista köz 1. (Gyülekező 8:00-tól)
10:00Kirándulás
 – A kirándulás Hűvösvölgyből indul a Gyermekvasút végállomásától 10 órakor.
 – A útvonal kb. 17 km hosszú, amit várhatóan 6-6,5 óra alatt fogunk teljesíteni. Könnyű terepen, erdei ösvényeken fogunk haladni, viszonylag kevés szintemelkedéssel. Kettő rövid, 200-300 méteres szakasz lesz, ami meredekebb, az egyik az első beszállási pont előtt, a másik közvetlenül utána, a többi rész elég lankás. Kényelmes, zárt túracipő az ajánlott lábbeli.
 – Lesz kettő tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető becsatlakozási pont is:
        → Remeteszőlős, Örkény István emlék-telefonfülke: 12:30 körül fogjuk várhatóan érinteni. Innen még 2,5-3 órát fogunk sétálni.
        → Sólymár, Shell-kút: 15:00-15:30 között érünk ide előreláthatólag, és innen még bő egy órányi távolságra van a kirándulás végpontja. Ez a szakasz végig széles, sima földúton vezet emelkedő nélkül – kisgyerekekkel is teljesíthető, sőt száraz idő esetén akár megfelelő babakocsival is.
 – 16-17 között megérkezünk a Sólymári vasútállomásra, és 18 óráig tervezünk visszaérkezni a szállásra.
18:00Várható érkezés a Piarista Gimnáziumba (+ folyamatos a regisztráció)
19:00Vacsora, borkóstolás, beszélgetés
20:00Táncház – Zenél a Qpica együttes

Március 13. vasárnap

8:00Reggeli / Regisztráció
9.00Köszöntés
9:30Kvíz – Színek, számok és sztorik ☺ csoportos vetélkedő
10:15-11:30A vezetők szemével – Pódiumbeszélgetés
Guba András, Tornai Petra, Lobmayer Judit, Veidinger Éva, Radnai Már-ton & Dóra, Berki Barbara, Petényi Mirkó – moderátor: Fenyvesi OIivér
12:15Ebéd a diákétkezőben
13:30-14:30Hogyan tovább? – Pódiumbeszélgetés
Báló András, Tavaszy Márk, Vadász Dorottya, Telek András, Bálint Lilla – moderátor: Geiszelhardt Zsófia
15:00-16:00A vidám szív a legjobb orvosság – Pódiumbeszélgetés
Bartók Márton, Fenyvesi Olivér, Juhász Katalin, Juhász László (Rokker), Szentgyörgyváry Ambrus – moderátor: Béres Orsolya
17:00Szentmise a kápolnában (Dósai Attila, Czeglédi Zsolt, Guba András)

Párhuzamos programok:

  • Kiállítás 25 év történetének emlékeiből
  • Vetítés BÚ filmekből
  • Gyerekprogramok felügyelettel
  • Teaház

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!